Újévi babonák és hiedelmek a világ minden tájáról
A szilvesztert és az új év első napját számos babona és hagyomány lengi körül. A szerencsét hozó szokások elsődleges célja, hogy boldoggá és bőségessé tegyük a következő évünket. De vajon miért eszünk lencsét, miért épp pezsgőt iszunk, miért kerüljük a baromfi fogyasztást, és mi a célja a szilveszter éjszakai zajkeltésnek?
A babona szerint az újév első napján azért kell lencsét fogyasztani, hogy az év során ne szenvedjünk anyagi gondoktól. Szintén ajánlott a malachús fogyasztása, hiszen az állat orrával előre túrja a földet és ezzel kitúrja a szerencsét. Míg a csirke vagy tyúk lábaival kapar, ezzel elkaparja a szerencsét, így azt nem ajánlott fogyasztani.
Szintén étkezéssel függ össze az a Spanyolországban elterjedt hiedelem, miszerint éjfélkor 12 darab szőlőszemet kell elfogyasztani, mindegyik szőlőszem egy-egy hónapot képvisel, ezzel garantálva a következő szerencsés évet. Ha nem sikerül az összes szőlőt éjfélkor megenni bizony szerencsétlenséggel kell szembenézni az elkövetkezendő hónapokban.
És hogy miért iszunk pezsgőt? Korábban a 19. század végéig a pezsgő luxus terméknek számított, hiszen elkészítése 2-3 évet vett igénybe. Ebből származik az a szokás, hogy az új év első perceiben pezsgőt iszunk az év hátralévő napjaiban sem kell hiányt szenvedni semmiből.
Vannak, akik az öltözködéssel próbálják befolyásolni a következő évet. Brazíliában például kizárólag fehér ruhát viselnek az év utolsó napján, ezzel bevonzzák a békét és a szerencsét. Latin-Amerikában úgy vélik, hogy az alsó nemű színe is befolyásolja az újévet, a sárga szín szerencsét, míg a piros szerelmet hozhat. Dániában a székeken állva várják az éjfélét és az utolsó percben átugrálják magukat a következő esztendőbe, hogy száműzzék a rosszkedvet és szerencsét hozzanak. Az éjféli harangozás, trombitálás és egyéb zajkeltés pedig azt a célt szolgálja, hogy az ártó és gonosz szellemeket távol tartsa.
A mondás szerint amilyen az év első napja olyan lesz a hátralévő része is. Ezért nem ajánlott mosni, takarítani, szemetet levinni, mert ezek a házimunkák elvihetik a szerencsét. Így érdemesen aktív pihenéssel tölteni a napot.
Kövessen bármilyen hagyományokat az év utolsó napján, kívánunk békés, boldog eredményekben gazdag új esztendőt!
Látogasson el facebook vagy instagram oldalunkra további érdekes tartalmakért, vagy iratkozzon fel hírlevelünkre a lap alján 😊 !
Próbáld ki ide kattintva a 30 napig ingyenes próbaidőszakot!😊