Home Office - A munka nem áll meg, csak átalakul

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2020. március 18.
Megosztás

A koronavírus terjedésével elsősorban azok a cégek, ahol többnyire irodai munkát végző munkatársak dolgoznak, már át is álltak az új munkarendre. De mire is kell odafigyelnünk, hogy hatékony legyen az otthoni munkavégzés? És a felettesünk se kételkedjen benne, hogy munkával töltöttük a napot?

home office

Megfelelő eszközök és platformok - a munka megy tovább

Először is tisztáznunk kell, hogy csak akkor tud hatékonyan működni a home office, ha a munkavállaló otthonában rendelkezésre állnak az ehhez szükséges technikai eszközök, valamint a munkáját önállóan is el tudja végezni.

Persze ez nem azt jelenti, hogy az eddig megszokott meetingeket és beszámolókat hanyagolnunk kell. Épp ellenkezőleg, ezeket továbbra is folytatni kell. Ha eddig minden reggel 9 órakor volt a napi összegzés a csapat felé, ne térjünk el ettől, csupán jelöljük ki, hogy a személyes megbeszélés helyett milyen platformon tartjuk.

Hiszen a home office egyik legfontosabb mozgató ereje az egyensúly és a rendszerben megszervezett munka.

Napirend és felkészültség - álljunk át agyban

Ha home officeról beszélünk, a másik fontos dolog amit tartanunk kell az a napirend. Ne rögtön ébredés után pizsamában, kócosan üljünk a számítógép elé. Végezzük el a megszokott reggeli rutinunkat, ahogy szokták mondani “álljunk át agyban” arra, hogy hamarosan megérkezünk a munkahelyünkre és kezdetét veszi a produktív nap.

Valamint igyekezzünk tartani az eddig megszokott munkaidőt, apróbb szünetekkel. Ne tervezzünk a nap közepére például egy nagybevásárlást vagy főzzünk több fogásos ebédet, hiszen nem szabad elfelejteni, nem szabadságon vagyunk, hanem munkaidőben!

onbox laptop

Elkülönített otthoni munkahely

Az otthonunkban, ha eddig nem volt jelöljünk ki egy olyan teret ahol csak dolgozunk, ne az étkező asztalon vagy a kanapén elnyújtózva vessük bele magunkat a munkába.
A megfelelően kialakított munkatér nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sikerüljön teljes mértékben a munkára koncentrálni és ne vonja el a figyelmünket a szennyes edény vagy a tévé kapcsoló.

Ha szeretnél még több jól bevált praktikát megismerni csatlakozz ehhez a facebook csoporthoz és kövess minket a facebook oldalunkon !

Megosztás

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2020. március 18.

Így dolgozzunk okosan

Egy olyan történetet hoztunk Önöknek, ami segít rámutatni, hogy mi hogyan építettünk okosabb szervezetet! Ebben a történetben a főszereplők a kollégáink, akikkel nagyot szerettünk volna alkotni, és akik most is azon vannak, hogy jobbá tegyék a rendszerünket.

Krisztián Augusztini
Junior Product Manager at Onbox
2019. december 6.

A kommunikáció és a lojalitás

Mit tehetünk akkor, hogyha el szeretnénk küldeni valakit, de félünk, hogy az illető kényes adatokat töröl a rendszerből?

Krisztián Augusztini
Junior Product Manager at Onbox
2019. november 26.

A felelősségben tartás

Feladatot kiosztani nem egyszerű feladat. Hogyan tudjuk hatékonyan csinálni, hogy utána ne kelljen aggódnunk érte, hogyan halad?

Krisztián Augusztini
Junior Product Manager at Onbox
2019. november 18.

Próbálja ki most

Az Onbox hatékonyabbá tette a Mi munkákat,
és az Ön csapatáét is azzá teszi

Próbálja ki kártyaadatok nélkül