Minden nap valami új 1 percben
Egy vállalkozás beindításakor sokszor háttérbe szorul a személyes fejlődés az üzleti sikerekkel szemben.
A vállalkozás indításakor a sok tanulás mellett, kevés visszajelzés érkezik, így muszáj időt fordítani a személyes fejlődésre is, ez segíti a piac változásaihoz való alkalmazkodást, valamint a vezetői készségeket is erősíti. Nem mindig szükséges sok időt ráfordítani, akár már napi 1perc is elegendő lehet. A személyes fejlődésben leginkább a gyors és intenzív erőfeszítések visznek előre. Scott Mautz miután felhagyott multis karrierjével saját vállalkozásba kezdett, az inc.com az ő egy perces gyakorlataiból gyűjtötte össze, amelyek őt segítették a növekedésben.
Mutatjuk mik ezek:
Jó és még jobb közti különbség
Egy fontos feladat elvégzése előtt érdemes 60 másodpercet arra szánni, hogy megkérdezzük a megrendelőt, a főnököt, a projektvezetőt vagy adott esetben önmagunkat arról, hogy miben látja a jó és a kiváló feladat elvégzés közti különbséget. Hiszen sokszor ennek hiánya miatt nem tudjuk maximálisan elvégezni a feladatot. Ennek elvégzésével máris felállítottunk egy saját mini tanulási tervet, ami segítségével kiváló munkát végezhetünk.
Hangulat és a dolgok állása
Emlékeztesse magát, hogy a hangulata és a dolgok állása nem ugyanaz. Energia befektetés nélkül a növekedés megáll, ha rossz kedve van emlékeztesse önmagát, hogy semmi problémája nincs csupán bal lábbal kelt fel. Scott szerint ez rögtön segít és emlékezteti az embert arra, hogy nincs nagyobb feladata az életben, mint az, hogy önmagából a lehető legjobbat kihozza és egy alkalmat sem szalaszthat el, hogy valami újat tanuljon. Ha ebben a 60 másodpercben sikerül átlépni a rossz kedvem már is nyitva áll a lehetőség kapuja egy új ismeret elsajátítása előtt.
Az erősségekre koncentráljon, ne a hiányosságokra
A következő olyan pillanatban amikor egy félelmetes kihívással néz szembe vegye igénybe a 60 másodpercet és emlékeztesse magát azokra az erősségeire, tapasztalataira és a mások által nyújtott támogatásra amik előre viszik a munkáját. Ha ezekre összpontosít a hiányosságok eltörpülnek. Ne feledje a növekedés akkor jöhet létre, ha a lehetőségekre építünk és nem a pesszimizmusra.
Megértés és meggyőzés
Amikor valamiről vitázunk, gyakran a legkevésbé sem hallgatjuk meg a másikat. Általában arra koncentrálunk, hogy megpróbáljunk hibákat találni a másik érvelésében ahelyett, hogy nyitottan gondolnánk és megpróbálnánk valamit megtanulni a másik szempontjából. Szánjunk 1 percet a másik oldal véleményének átgondolására, mielőtt lezárnánk a vitát.
Három kérdés
Kezdje a hetet a három „Mit?” kérdéssel. Hétfőn amikor leül az asztalához munkakezdés előtt tegye fel magát a következő kérdéseket. Mit szükséges tanulnom ezen a héten, hogy közelebb kerüljek a szakmai célomhoz? Mit akarok megtanulni, hogy minél hamarabb elérjem a távlati célom? Mit szeretnék megtanulni, hogy a kíváncsiságomat növeljem? 60 másodperc alatt el is készült a személyes heti fejlődési terv.
Próbáld ki ide kattintva a 30 napig ingyenes próbaidőszakot, kártyaadatok megadása nélkül!😊
További érdekes tartalmakért kövess minket a facebook oldalunkon és instagramon, vagy iratkozz fel hírlevelünkre a lap alján 😊!