Hello Január!
Az emberek nagy többsége hajlamos az újév elején számos magánéleti, illetve szakmai változtatást megfogadni, viszont kutatások szerint ezeknek a fogadalmaknak a 75-80% nem valósul meg. Ha komolyan szeretnénk változást elérni az újévben érdemes konkrét célkitűzéseket tenni és tervet készíteni arra vonatkozóan hogyan lehet ezeket a célokat elérni.
Fogadalmak helyett, célkitűzések az újévre
Összegyűjtöttünk néhány olyan ötletet, amelyek segítségével évvégére egyszerűen elérhetővé válnak a kitűzött célok.
Előre tervezés
Nem a legmegfelelőbb alkalom az éjféli pezsgő után könnyelmű, átgondolatlan kijelentéseket tenni a következő évre vonatkozóan. Érdemes inkább az újév első napjaiban leülni és higgadtan átgondolni, összeírni milyen célokat szeretne kitűzni erre az évre. Konkrét időszakokra és feladatokra bontott tervet is készíthet, ezzel segítve a folyamatos előrelépést és az idő közben majd felmerülő akadályok leküzdését.
Várakozás
Sokszor segítség, ha nem az újév első napjaiban kezdjük el a változtatásokat megvalósítani, hanem kijelölünk erre egy távolabbi napot, ezzel időt adva a lelki felkészülésre is.
Ne vállalja túl magát
A célok kitűzésében realistának kell lennünk, de mégis ambiciózusnak. Az egyik legbiztosabb módja, hogy ne sikerüljön elérni a célt, ha irreális az elvárás és nem a megfelelő átgondoltsággal tűzzük azt ki. Az is fontos, hogy csakis olyan változásokra összpontosítsunk, aminek teljesítése tőlünk függ. Például ne azt mondja, hogy több pénzt fog keresni, hanem azt, hogy több órát tölt munkával annak érdekében, hogy maximalizálja a bevélt.
Támogatás
Koncentráljon a kitűzött célra és bízzon önmagában, hogy megtudja valósítani. Érdemes beavatni a közelálló családtagokat és barátokat az újév terveibe, így ők is tudnak plusz motivációt biztosítani. Esetleg érdemes olyan személyeket is keresni, akiknek hasonlói tervei vannak és egymást is tudják segíteni a cél elérésében.
Jutalom
A cél felé vezető úton kisebb jutalmak segíthetnek, ha egy-egy mérföldkövet elért. Nem érdemes nagy dolgokra gondolni például megajándékozhatja magát egy szabadnappal, amit családjával vagy barátaival tölthet el, vagy olyan időtöltéssel amire eddig nem jutott ideje.
Látogasson el facebook vagy instagram oldalunkra további érdekes tartalmakért, vagy iratkozzon fel hírlevelünkre a lap alján 😊 !
Próbáld ki ide kattintva a 30 napig ingyenes próbaidőszakot!😊