Mi is az a Ziegarnik effektus?

Előfordult már, hogy megpróbált valamire koncentrálni, de egyszerűen nem sikerült, mert akaratlanul is egy másik, befejezetlen projekten járt az agya? Ha igen, akkor már tapasztalta a Zeigarnik effektust, azaz azt az elméletet, miszerint az emberek hajlamosak jobban emlékezni a befejezetlen, vagy folyamatban lévő feladatokra, mint a befejezettekre.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. október 6.
Mi is az a Ziegarnik effektus?

A produktív napindítás titka

Kétféle ember létezik, vannak a reggeli pacsirták, akik már hajnalban hatalmas energia lökettel kezdik a napot és gond nélkül vetik bele magukat a feladatokba. Valamint vannak az éjjeli baglyok, akiknek a reggel koránt sem a kedvenc napszakjuk, hiszen délután és éjjel sokkal aktívabbak. Viszont rengeteg olyan feladat van, ami nem tűr délutánig halasztást, így az a utóbbi típus számára is elengedhetetlen a produktív napindítás.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. szeptember 17.

Hogyan szokhatunk le a halogatásról?

A halogatás egyike azon dolgoknak aminek még a legszervezettebb emberek is gyakran áldozatul eshetnek. Mit tehetünk annak érdekében, hogy legyőzzük a halogatást, és elkerüljük azt a stresszt és esetleges gyenge teljesítményt, amely a feladatok határideje előtti utolsó pillanatban történő elvégzéséből adódik? A kutatók szerint az ütemtervek kidolgozása és a feladatok elvégzésének megtervezése javíthatja az időgazdálkodási készséget. De hogyan is kezdjük hozzá?

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. szeptember 3.

Tippek a munkahelyi stressz kezelésére

Egy amerikai kutatás szerint a munkavállalók több, mint fele legalább a hét hatvan százalékában valamilyen stresszhelyzetbe kerül. Ezek a stresszhelyzetek nem csak a mentális, de az egészségi állapotra is negatív hatással lehetnek.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. augusztus 27.

Miért szükséges kilépni a komfortzónából?

Karrierje során számtalan olyan helyzettel találkozhat, amikor ki kell lépnie a komfortzónájából, és kockázatot kell vállalnia. De mi is az a komfortzóna? A szótárban szereplő meghatározás szerint az a hely, ahol „jól érzi magát, és képességeit nem tesztelik”.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. augusztus 19.

Miért érdemes jegyzeteket készíteni?

A helyes jegyzetelés egy nagyon fontos és értékes képesség. Ha képes jó jegyzeteket készíteni, akkor eredményesebben fogja elérni céljait, függetlenül attól milyen területen dolgozik vagy akár tanul. A hatékony jegyzetelés segít emlékezni az információkra, és segít megérteni azokat. A jegyzetek létrehozásuk után a gondolkodásunk jegyzőkönyvei, és a következő kreatív vagy üzleti projekt forrás anyagaként remek alapul szolgálhatnak.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. augusztus 12.

Motivációs leckék Walt Disneytől

Nem sok olyan ember létezik aki egyszer sem hallott volna még Mickey egérről, Donald kacsáról, Plútó kutyáról vagy akár Disneylandről. De vajon mit tud arról, aki megalkotta ezeket?

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. augusztus 5.

Mi is az a műanyagmentes július?

Már javában tart a Plastic Free July elnevezésű mozgalom, amely arra ösztönzi az embereket, hogy csökkentsék a műanyag hulladék termelést. Honnan ered ez a mozgalom? Miért éppen július? És milyen egyszerű változtatásokkal tudunk csatlakozni?

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. július 23.

Tippek a karrierút megtervezéséhez

A karrier egy maraton és nem egy sprint, így ezaz út általában nem egyenes, hanem kanyargós és kihívásokkal teli. Összegyűjtöttünk néhány olyan tippet, amely segítséget nyújthat a helyes út bejárásához.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. július 7.

Kánikula az irodában?

A forró nyári napokon sok hűsítő programot eltudunk képzelni, de az irodai munkavégzés nem tartozik ezek közé. Mégis megpóbáltunk néhány olyan tippet összegyűjteni amivel elviselhetőbbé tehetjük a kánikulát még akkor is, ha a szabadásg és a tengerpart messze van és egyelőre a munkáé a főszerep.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. június 25.

Hogyan választhatunk biztonságos jelszavakat?

Ha fiókjai védelmére gyenge jelszavakat használ, azzal megkönnyíti a helyzetet, hogy illetéktelenek könnyedén hozzáférjenek. Íme néhány olyan tipp, amik segítségével biztonságosabb és erősebb jelszavakat hozhat létre.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. június 18.

Miért szükségesek a csapatépítő programok?

Most, hogy egyre több cég tér vissza a home officeból az irodai munkavégzéshez érdemes csapatépítő programot szervezni annak érdekében, hogy a munkatársaknak könnyebb legyen a visszatérés és a fizikálisan is csapatban végzett munka. Természetesen ezen kívül számos jótékony hatása van ezeknek a programoknak.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. június 10.

Miért érdemes üzleti e-mail címet használni?

Ha valami profinak és megbízhatónak tűnik, nagyobb eséllyel próbálják ki az emberek. Ha valami nem tűnik profinak, az esély is csekély ahhoz, hogy kipróbálják és esetleg megszeressék, vagy az üzleti partnerrel kapcsolatot építsenek. Tehát nem elég profinak lenni, annak is kell látszani. Ide tartozik a céges e-mail cím megléte is.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. június 3.

Honnan szerezhetünk inspirációt?

Az élet számos területén előfordulhat, hogy egyszerűen semmilyen ötlet nem jut eszünkbe egy-egy feladat vagy probléma megoldására. Mi segíthet ezekben a helyzetekben? Milyen módszerekkel tudunk átlendülni az alkotói válságon? Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk néhányat.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. május 28.

Miért fontos az önbizalom?

Az önbizalom fontos szerepet játszik az egészség és a pszichés jólét szempontjából. Valamint segíthet abban, hogy sikeresek legyünk a szakmai és magánéletben egyaránt. Az élet számos területére pozitívan kihat, ha megfelelő önbizalommal rendelkezünk.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. május 20.

Mi a különbség a levélszemét és a spam között?

Lényegében mind a spam, mind a levélszemét olyan üzeneteket jelent, amelyek zavarják a felhasználó postaládáját. Megjelenésekor a levélszemét olyan kéretlen hirdetésekre vonatkozott, amelyeket az emberek a postaládájukban találtak meg. Az internet és az e-mailek bevezetésével a levélszemét lett az a kifejezés, amelyet azon e-mailek meghatározására használnak, amelyek automatikusan bekerülnek a levélszemét mappába azáltal, hogy hirdetésként vannak megjelölve. Azok a cégek, amelyek levélszeméteket küldenek, tisztában vannak ezzel, és lehetőséget kínálnak a levelezőlistájukról való leiratkozására. A spam más. Irreleváns vagy nem megfelelő üzenetekként határozzák meg. A spam e-mailek különböző formában érkeznek, és céljuk, hogy becsapják Önt személyes vagy pénzügyi adatainak megszerzésének céljából.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. május 6.

Ön alkalmazza a jégtörő kérdéseket?

Az első beszélgetések nem indulnak mindig egyszerűen, hiszen általában kevés vagy egyáltalán nincs háttérinformációnk a beszélgető partnerről. Ha azt szeretné, hogy valaki “felolvadjon”, akkor először meg kell törnie a jeget. Olyan társaságokban ahol a résztvevők nem ismerik egymást, a szórakoztató jégtörő kérdések hatékonyan képesek áttörni azt a normális hűvösséget, amely az emberek között fennállhat, még mielőtt megismerik egymást. A jégtörő kérdések sokoldalúak és könnyen testreszabhatók a találkozó igényeihez mérten. A résztvevők értékelni fogják, hogy a találkozó nevetéssel kezdődik, egy kényelmes környezetben. Ezek után a kérdések után általában a beszélgetések könnyebbé és természetesebbé válnak, hiszen biztosan rá fogja venni a másikat arra, hogy legalább mosolyogjon, és néha csak egy mosolyra van szükség egy életen át tartó barátság megindításához.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. április 28.

Öt, négy, három, kettő, egy...

Néhány évvel ezelőtt Mel Robbins nehéz időszakon ment keresztül. Anyagi problémáik voltak, ami a férjével való kapcsolatára sem hatott pozitívan. Ezért minden este elhatározta, hogy másnap korán fog kelni, produktív lesz és helyre hozza az életét. De nem ez történt, az elhatározás ellenére másnap kinyomta az ébresztő órát, vissza aludt és csak későn kelt fel, ezáltal egyáltalán nem töltötte produktívan a napját, amitől csak egyre több kudarc élményt szerzett. Aztán történt valami, az egyik napon a tévében hallotta a visszaszámlálást egy rakétaindításról és valami megváltozott benne. Elhatározta, hogy másnap az ébresztő megszólalása után visszaszámol 5-ről 1-re és elindítja a napot.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. április 22.

Mik a siker korai jelei?

A sikernek és a siker eléréséhez vezető útnak nincs konkrét receptje. Viszont vannak olyan tulajdonságok amelyeket birtokolva nagyobb valószínűséggel lesz sikeres valaki.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. április 16.

Mi alapján érdemes nevet választani egy induló vállalkozáshoz?

Egy vállalat vagy márkanév számos pozitív és negatív asszociációval együtt egy képet alkot. Ezek az asszociációk befolyásolhatják az ügyfél döntését, felfogását és érzéseit a márka iránt. Az a legjobb, ha a vállalkozás neve fülbemászó, könnyen megjegyezhető és elég hatékony ahhoz, hogy elmagyarázza termékének működését, és közölje azt az üzenetet, amelyet át akar adni a potenciális ügyfeleknek.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. április 9.

Miről árulkodik a különböző hangulatjelek használata?

Az arckifejezéseket utánozó jeleket először 1982-ben Scott E. Fahlman, a Carnegie Mellon Egyetem professzorának javaslatára kezdték el használni. A professzor észrevette, hogy az üzenetek értelmezésbéli különbségei több esetben félreértésekre adtak okot. Ezért elkezdték használni az első írásjelekből álló „:-)” mosoly fejet, ezzel megkülönböztetve a viccesnek vagy ironikusnak szánt üzeneteket a komolyaktól.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. április 7.

Miért fontos a közösségi média az üzleti életben?

A közösségi médiának óriási hatása van szinte az összes vállakozásra, ezért létfontosságú az üzleti illetve marketing stratégia szempontjából. Hiszen a közösségi platformok segítenek az ügyfelekkel való kapcsolattartásban, a márka ismertségének növelésében, valamint az ügyfelek és az eladások növelésében.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. március 30.

Hogyan lehet profi a távoli megbeszélések során?

Az elmúlt néhány hónapban kénytelenek voltunk az üzleti találkozókat is virtuális környezetbe terelni. Mivel egy költség- és idő hatékony megoldás, ezért valószínűleg akkor sem fog véglegesen eltűnni, ha a dolgok normalizálódtak. Ezért nem árt, ha tisztában vagyunk néhány olyan alapszabállyal ami segít az online értekezletek gördülékeny lebonyolításában.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. március 23.

Időgazdálkodási tippek otthoni munkavégzéshez

Közel egy éve tart a cégeknél a kötelező vagy választható, de otthonról történő munkavégzés. Még ennyi idő elteltével is sokszor előjön az a kérdés, hogy mégis mire kell odafigyelni, hogy hatékony legyen a home office?
Összeszegyűjtöttünk 5 olyan tippet ami segíthet a munkanapot maximálisan kihasználni.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. március 17.

A változás 8 lépése

John Kotter — Olvad a jéghegyünk című könyve a pingvinek kolóniájáról szól az Antarktisz régióban. A pingvinek hosszú ideig békésen éltek együtt, és nem vették észre a változás szükségességét. Egy nap, egy kíváncsi pingvin, Fred, megdöbbentő dolgot vett észre, amely veszélyezteti a létüket. A jéghegy, amely az otthonuk volt, olvadt. Annak ellenére, hogy figyelmeztette a többi pingvint a kiemelkedő veszélyre, senki sem vette komolyan. Figyelembe véve azt a tényt, hogy Frednek nincs semmilyen tekintélye a kolónián belül, rájött, hogy szükség van a változás megindítására. Ennek elérése érdekében egy másik pingvint, Alicet keresett meg, aki nyitottabb és rugalmasabb volt.

Réti-Balogh Barbara
Sales támogató
2021. március 9.

További érdekes tartalmakért kövessen minket a facebook oldalunkon és instagramon, vagy iratkozzon fel hírlevelünkre.

Hetente legfeljebb 1 hírlevelet küldünk, a hírlevélről egy kattintással bármikor le lehet iratkozni.

Az Ön igényeire fejlesztve

Próbálja ki az Onbox rendszerét